„Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg.” (Lao-ce)

BALATONI KÖRNYEZETVÉDŐ ÉS FÜRDŐEGYESÜLET

Bemutatkozás

A Balatoni Környezetvédelmi és Fürdőegyesület (BKFE) egy helyi kezdeményezésen alapuló, pártpolitikától független civil érdekvédelmi- és szakmai szervezet, amely célja a Balaton parti sávjában lévő természeti- és azzal összhangban álló turisztikai értékek és lehetőségek megőrzése, fejlesztése, ezáltal a térségre jellemző, szolid léptékű, szerethető településkép, a hagyományos fürdőkultúra megóvása, a helyiek érdekképviselete és a Balaton védelme. Ez magában foglalja az évtizedek óta helyben üdülő generációk vízparthoz jutási lehetőségeinek, jogainak képviseletét is.
Fellépünk a Balaton vizes élőhelyeinek megszüntetése, szennyezése, rongálása, illetve túlzott beépítése ellen, de célunk a  parti sávban élő, vagy üdülő emberek több generáció óta ismert fürdőkultúrájának védelme is, mely magában foglalja a háborítatlan természethez, egészséges környezethez való jog védelmét.

Ha fontos Önnek a Balaton, egyik legnagyobb nemzeti kincsünk természetes állapotának megmaradása és egyetért céljainkkal, örömmel üdvözöljük pártoló tagjaink sorában!

Tevékenységeink

összefogás

A fenti célokért küzdő civil szervezetek, magánszemélyek, illetve helyi vállalkozók jogi- és szakmai támogatása

jogvédelem

A parti sávban élő, vagy üdülő emberek több generáció óta gyakorolt fürdőkultúrájának védelme: a háborítatlan természethez, egészséges környezethez való joguk védelme

környezetvédelmi szakértelem

Szakmai egyeztetés és párbeszéd az illetékes hatóságokkal, önkormányzatokkal

egyeztetett médiakapcsolat

Egykapus kapcsolattartás és tájékoztatás a médiában

egyszeri támogatással is segíthet

Támogassa munkánkat!

Ha az egyesületi tagság kötelezettségei nélkül szeretne hozzájárulni tevékenységünkhöz mód van egyszeri támogatás adományozására is.

Együttműködő partnereink